Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon örülök neki, hogy végre nincsenek azok a nagy hidegek. Szombaton nagyon szép napsütéses idő volt, így sétáltunk is egyet a Mamával a városban. Anyáék pedig eltervezték, hogy vasárnap elmegyünk kirándulni kenguruval a Naszályba, de sajnos aznap már kicsit borongósabb volt az idő, így végül a Váci Ártéri Tanösvényt céloztuk meg babakocsival. Az anyáék persze már többször is jártak itt, de akkor én még tervbe se voltam...
Jó kis kirándulás volt ez is, bár a tanösvény deszkákból összetákolt útja kissé döcögős volt babakocsival, úgyhogy visszafelé menet engem el is nyomott a buzgóság. A séta hátralevő részét nagyjából végigaludtam, pedig állítólag még kacsákat is láttak az anyáék, sőt az Apa még a Ligeti tó jegére is rávitt (persze csak miután meggyőződött róla, hogy biztonságos), úgyhogy megvolt az első korcsolyázásom is. Kb. akkor ébredtem fel, amikor beértünk a városba, és visszamentünk a Duna partjára. Az anyáék nagyon jófejek voltak, mert még mielőtt beszálltunk volna a kocsiba, hintázhattam egyet a játszótéren. (Mert nagyon frankó játszótér van ám a Duna-parton!)
Utolsó kommentek