Szia Apa!
A mai nap is gyorsan eltelt. Délelőtt magam sem tudom, mi történt velem, de 1,5 órát aludtam, így később tudtunk csak kimenni, mint szoktunk. Sajnos üres is volt már a játszótér, pedig biztosan kinn voltak a többiek, mert nagyon szép idő volt. Azért én hintáztam egyet, aztán elmentünk az Anyával a boltba.
Miután hazaértünk, az Anya főzött, én meg addig elvoltam a járókámban:
Délután, miután a papáék megjöttek a dolgozóból, már épp indultunk volna a játszótérre, mikor kitalálta a Mama, hogy menjünk be Fehérvárra az Auchan-be. Szóval vásárolgattunk egy kicsit, én pedig megint ücsöröghettem a bevásárlókocsiban. Jó volt nagyon! Kaptam egy könyvet is, amit hazafelé fel is olvastam jó hangosan a papáéknak. Tőlem zengett az autó! :)
Utolsó kommentek